Ikon a vásznon túl

Az 1960-as évek egyik legismertebb, legtöbbször fotózott színésznője az 1970-es években maga mögött hagyva filmes karrierjét egy nemes ügy mellé állt. Az állatvédelem terén tett tevékenységéről, belső harcairól ír olykor keményen, de mindvégig lebilincselő stílusban Brigitte Bardot, akinek életrajzát a Kossuth Kiadó gondozásában és Marádi Krisztina fordításában olvashatjuk magyar fordításban. A kötet 2018-ban jelent meg, s a Kiadó jóvoltából szinte azonnal olvashattam és írhattam róla. Ezt a bejegyzést elevenítem most fel, a színész-állatvédő Brigitte Bardot 89. születésnapja alkalmából.

Brigitte Bardot: A küzdelem könnyei
Kossuth Kiadó, 2018, 272 oldal
Fordította: Wiesenmayer Teodóra

Brigitte Bardot leginkább fogalomként élt bennem. Mint a legtöbb 20. század közepi ikon, egyébként. Mivel ezekben az évtizedekben még nem éltem, mire megszülettem az olyan alakok, mint ő, vagy mondjuk Sophia Loren már megközelíthetetlen bálvánnyá nőttek, akiket a szememben körbelengett valamiféle misztikum, titokzatosság. Nézegettem a róluk készült képeket, olvastam róluk, de mindez mit sem változtatott azon, hogy továbbra sem tudtam, milyen emberek, hogyan élték meg a népszerűséget, a visszavonulást, az ikonná válást. Főleg nőként – hiszen ugye az nem titok, hogy a női életutak különösen foglalkoztatnak. Épp ezért nagyon üdvözlöm, hogy az elmúlt években a fentebb – nem véletlenül említett – Sophia Loren és mások elénk tárták, tárják életrajzukat. Ami tulajdonképpen egy emlék az olvasónak azzal az üzenettel: szeretném, ha így emlékeznél rám, ez az én igazságom. Persze, ezeket az írásokat – személyességükből fakadóan – helyén kell kezelni. Az idő olykor megszépíti, eltorzítja az egyébként is egyéni szemüvegen vizsgált világot, mindazonáltal ezek olyan értékes, érdekes dokumentumok számomra, amivel egy picit mégis azt érzem, hogy az ikon mögött rejtőző ember szemébe nézhetek.

A küzdelem könnyei teljes meglepetés volt számomra, ugyanis keveset tudtam arról, hogy Brigitte Bardot milyen útra lépett azután, hogy a mozi világát maga mögött hagyta – jó negyven évvel ezelőtt. Az állatvédelem aktivistáinak tevékenységéről, eredményeiről persze értesültem, de az csak a kötet olvasása közben tudatosult bennem, hogy számos olyan szabályozás és akció mögött, amiről magam is hallottam, többek között maga Brigitte Bardot és szervezete áll. De ne szaladjunk ennyire előre! Brigitte Bardot 1934. szeptember 28-án született Párizsban. Színésznőként 1952-ben debütált, az 1960-as években a divat meghatározó egyéniségévé vált. Szerepei miatt sok támadás és kritika érte, elsősorban merész karakterei miatt. Négy férje volt: Roger Vadim (1952–1957), Jacques Charrier (1959–1962), Gunter Sachs (1966–1969) és Bernard d’Ormale (1992–). Második férjétől született fia, Nicolas (1959), akivel azonban nem alakult ki anya-fia kapcsolat. A szócikkek szerint, Bardot magára hagyta gyermekét, hogy filmes karrierjét építse, mellyel végül 1973-ban szakított, s vált az állatvédelem kiemelkedő alakjává. Ezek azok az alapok, melyekkel A küzdelem könnyeibe lapoztam.

Az előszót Anne-Cécile Huprelle, a kötet társszerzője írta. Vele, és az ő szemszögéből találkozunk először a kötet „főszereplőjével”. Huprelle érzékletesen festi le a kötet elkészültének hangulatát, környezetét, s adja át a szót Brigitte Bardot-nak. Az életrajzi elbeszélés hangvétele mindvégig a bensőséges és a távolságtartó különös elegye, ami számomra hihetetlenül vonzó volt a könyvben. Egy idős, introvertált hölgy vezet végig élete legmeghatározóbb élményein, valamelyest eszményi képet festve mindennapjairól, de a legkevésbé sem eltakarva azokat a harcokat, melyeket – elsősorban saját magával – meg kellett vívnia. Igyekeztem megérteni/átérezni, hogyan is élte és éli meg a mai napig a népszerűséget, hogyan lett a hiszékeny, naiv leányzóból (aki időközben a legtöbbet fotózott szexszimbólummá is vált), igazi aktivista, aki ugyan még a nyolcvanon túl is érezhetően megőrizte ezt a naivitást, de tapasztalatai által igazán lebilincselő elbeszélőnek bizonyul.

A színészi pálya némileg háttérbe szorul, s noha számos utalás történik rá – ahogy az várható is volt, igazán nem ez kerül fókuszba (a kötetben több ízben is utal korábbi, 1996-ban megjelent életrajzára, mely azonban sajnos magyarul nem jelent meg). A szerző beengedést enged abba, hogy felvegyük ritmusát, gondolatiságát, cselekedeteinek mozgatórugóit, a háttérben (benne) munkálkodó folyamatokat. Ebbe a viszonylag hosszas, de jól strukturált elbeszélésbe olykor belesző konkrét eseményeket, személyes történeteket. Talán mesterkéltnek, talán előre kiválogatott mozaikoknak hathat az a kép, melyből a BB-jelenség oldalról oldalra építkezik, de mindenképpen megalapozza, hogyan viszonyulhatunk hozzá és a történetéhez. Az állatvédelem mindvégig kéz a kézben jár az elbeszéléssel, egészen elképesztő, sokszor megrázó részletességgel ír az állatkínzás különféle metódusairól, a kis fókák gyilkolásától egészen a vágóhídi mészárlásokig, érintve a szőrme-műszőrme kérdését is, mellyel számomra mind-mind figyelemfelkeltő, elgondolkodtató és megfontolandó információkat adott át. Brigitte Bardot mindemellett a magánéletébe is bepillantást enged, mellyel számomra kicsit más fénybe került egyetlen fiával való kapcsolata, ami ugyan az évtizedek során továbbra is tárgyilagos – és az évi egy látogatásban merül ki, viszont egészen szívmelengető volt az az elejtett félmondat, melyben a nagyanyai büszkeség szól ki. Hasonlóan kedves anekdota volt Bardot jelenlegi férje felé tett vallomása a „Szerelmeim” fejezetben, melyben így ír d’Ormale-ról:

„Azon kevés emberek egyike az életemben, aki képes megkülönböztetni Brigitte-et és Bardot-t, ami késői, de felszabadító megnyugvást hozott nekem.”

A küzdelem könnyei nagyon olvasmányos, magával ragadó és lebilincselő életrajz volt számomra. Noha egyes eseményszeletekre (politikai, vallási kritikák, vádak és perek) nem igazán van rálátásom, épp ezért a bejegyzésemben sem tértem ki – és nem is ezek alapján írtam a kötettel kapcsolatos benyomásaimról. Az ember érdekelt, aki attól tart, hogy a nevével és nem a céljaival és tetteivel marad az emlékezetben. Aki éppúgy elköteleződött az állatvédelem mellett, mint az emberek mellett (noha ennek sokszor ellenkezőjével vádolják). Aki egyelten célra összpontosít, s abban sokszor a végletekig elmerül. Akinek az alapítványa szinte az egész világon jelen van (többek között a szerbiai kóbor kutyák ivartalanításában is szerepet vállal). Aki pontosan megtervezte és rendezte, hogy halála után mi történjen vagyonával, az általa gondozott emlékhelyekkel és állatokkal. Nagyon örülök, hogy ez a kötet magyar nyelven és ilyen érzékletes fordításban megjelent. Olykor mély, megrázó, de mindenképpen felemelő élmény volt olvasni, és megismerkedni az ikon mögötti arccal, Brigitte Bardot-val.

Fotók: kiemelt (saját), Brigitte Bardot bébifókával, Brigitte Bardot mindennapjaiból