Boszorkányok márpedig léteznek – vagy mégsem?

Fábián Janka könyveivel 2016-ban ismerkedtem meg. Abban az évben két könyvet is olvastam az írónőtől, Az utolsó boszrkány történeteit és a Búzavirágot. Mindkettő tetszett ugyan – s Az utolsó boszorkány történeteinek folytatásait várólistára is tettem, végül nem sikerült sort kerítenem az elolvasásukra. A Sárosi Gelícia történetei sorozat első részének értékelése 2016 októberében került publikálásra a SzemBetűNő előző honlapján, s végül úgy döntöttem, változtatások nélkül emelem át ide, hátha Ti is és én is kedvet kapok a folytatáshoz 🙂 2016 óta jobban elmerültem a korszak nőtörténetében (is), szóval bízom benne, hogy a folytatás majd sok-sok újjal fog még meglepni (s emiatt sem tartottam célszerűnek újraírni a bejegyzést).

Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei
Sárosi Felícia történetei (1) sorozat
Libri Könyvkiadó, 2016, 288 oldal

Boszorkányok márpedig léteznek! Vagy mégsem? Az 1700-as évek első felében a köznépet egészen biztos nehéz lett volna meggyőzni arról, hogy a mindenféle füveket és növényeket kotyvasztó nőszemélyek ne boszorkányok lennének. Ki találhatott volna ésszerűbb magyarázatot a hirtelen múló hasfájásra, a jobb közérzetre, a nyugodt alvásra, amit ezek a némberek egy kis mormolás mellett elértek a páciensnél? Na, ugye!

“Túl szép volt, túl büszke, és imígyen túl sok irigyet szerzett. Te nem vagy szép, Lici lányom, de azért ne bánkódj. Ennek csak hasznát látod majd.”

A regény kezdetén a 18. század első évtizedeiben járunk, s rögtön egy boszorkányperben találjuk magunkat. A vádlott, bizonyos Sárosi Kata bár bizonygatja ártatlanságát, s az általa megbűvölt fiatalember sem vall ellene, az ítélőszék hathatós nyomásgyakorlására végül minden bűnét megvallja a bírák előtt. Az ítélet: máglya általi halál. A Sárosiak, Kata és a család megaláztatásának enyhítése miatt, a máglya meggyújtása előtti éjjel cselhez folyamodnak, ennek eredményeként a közvéleményben mégiscsak tovább motoszkál a gyanú: talán mégsem volt bűnös Sárosi Kata. Van azonban egy igen fiatal leány, aki pontosan tudja, hogy a vádak mégsem voltak alaptalanok: a szép Kata ugyanis halála előtt rábízza titkát tizenöt éves unokahúgára, Felíciára. A regény az ő történetét mutatja be. Felíciát hajtja a kíváncsiság, s bár a család egy jobb élet reményében Budára költözik, a fiatal lány folytatja a nagynénje által ráhagyott örökséget. Kuruzslást tanul, megismerkedik a gyógynövények világával. Egy vágással aztán már a felnőtt, házas Lici életébe csöppenünk, aki férje oldalán egy kávéházat üzemeltet Bécsben. Mária Terézia trónra lépését követően pedig az utolsó boszorkány is aktivizálhatja magát, a kalandok és fordulatok csak ekkor kezdődnek igazán!

“Egy gyermeknek, különösen egy lánygyermeknek pedig tudvalevőleg hallgass a neve!”

Lassan szoktam meg az 1700-as évek hangulatát, viszont mire Licivel Bécsbe értünk, egészen komfortosan éreztem magam. Ehhez főként a trónra lépő Mária Terézia tiszteletére rendezett ünnepség tett hozzá rengeteget. Hogyan viszonyul a közélet és az európai diplomácia egy uralkodónőhöz? Bár III. Károly eredendően rendezte a lánya trónra lépésekor várható ellenlépéseket, a nagy dinasztiák mégis támadást indítottak Ausztria ellen. Az osztrák örökösödési háborúban Mária Terézia elvesztette Sziléziát, az ország – gazdasági szempontból – legjelentősebb területét. Bár Ausztria hosszú ideig harcolt a terület visszaszerzéséért, Mária Terézia kénytelen volt beletörődni a veszteségbe. Mindez, valamint a királynő uralkodása kezdetének nehézségei, törvényei, a magyar nemesek kiállása uralkodójuk mellett (Vitam et sanguinem!) mind-mind megjelennek a regényben, viszont nem (feltétlenül) direkt módon, hanem érzékletesen és finoman a történetbe ágyazva. Az elbeszélő ránk bízza, hogy előhívjuk-e korábbi történelmi ismereteinket (ezzel egyébként szerintem nagyobb olvasói élményt elérve saját magunk számára), vagy sem. Általában kockázatosnak tartom, ha egy szerző ismert uralkodó jellemének bemutatására is vállalkozik, viszont ez Az utolsó boszorkány történeteiben nálam maximálisan jól működött. Az elbeszélő bátran, tabuk nélkül bevezet minket Mária Terézia színe elé, megmutatja a királynő rigolyáit, nem finomkodik, ügyesen játszik a fikció és történelmi hűség kettősével. Gyakorlatilag el is hittem, hogy a korabeli kulisszák mögött járok. Érdekes volt megfigyelni az udvartartást és a személyközi kapcsolatokat, a legközelebbi szolgálók viszonyát Licihez.

“Kicsit elfintorítottam az orromat, mivel nem szeretem, ha Licinek szólítanak. A nevem Felícia, amelyet gyönyörűnek vélek (azt is tudom, hogy a jelentése: boldogság), ám mégsem használja a családból senki. Nyilván azt gondolják, túl hosszú és fennkölt egy ilyen egyszerű, mihaszna csitrinek.”

Mit is mondhatnék? Az 1700-as években játszódó, női szempontból írt regény nagyon hiányzott már az olvasmánylistámról. Ez az időszak egyébként is különleges nekem – elsősorban érzelmi szempontból; egy számomra nagyon kedves osztálynál taníthattam először ezt a korszakot.  Nagyon örülök, hogy olvasás szempontjából pedig épp Fábián Jankával és épp Az utolsó boszorkány történeteivel kezdtem meg a sort. Nehéz volt megtalálnom, melyik részét emeljem ki a regénynek, a szerelmi szálról így nem is ejtettem különösebben szót, pedig természetesen ez is elmaradhatatlan eleme a könyvnek. A bejegyzéshez készült képekből talán az is leszűrhető, hogy a Sárosi Kata-történetecske nagyon megfogott, szívesen megismertem volna jobban is a szép Katát, de így talán még misztikusabb maradt számomra az ő alakja. Ami egy ilyen történetben talán nem is baj. Igazán kíváncsi vagyok a második részre is, nagyon várom a folytatást!

“Tudtam, hogy soha nem fog erről beszélni nekem, és hogy én sem fogom tőle soha megkérdezni, hogyan történt. De azt is tudtam, hogy ő tette, még ha nem is egymaga, és a szívemet büszkeség töltötte el.”