Az 1920-as évek Londonja – más perspektívából

Újabb gyöngyszem a 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatából, mellyel megismerkedhettem ezen a nyáron – bár olvasási sorrendet tekintve A léhaság szentélyeit olvastam utoljára. Kate Atkinson regénye az 1920-as évek második felének Londonjába kalauzolja olvasóját – azonban nem a Belgrávia csodálatos lakjai és azok lakosai között találjuk magunkat.

Kate Atkinson: A léhaság szentélyei
21. Század Kiadó, 2023, 446 oldal
Fordította: Borbély Judit Bernadett

Az 1920-as évek és konkrétan a két világháború közötti időszak a nagy háború utáni felocsúdás, a talpraállás, az egyéni és nemzeti traumák feldolgozásának évtizedei. Talán ez az egyik olyan korszaka a történelemnek, amikor gyakorlatilag mínuszból indulva kezdtek el sorakozni a kilábalási lehetőségek (ha nem is oly szabadon és nem mindenütt). A gazdasági és politikai kérdések mellett – s persze ezekkel szoros összefüggésben nagy tempóban fejlődött az oktatás és a kultúra és különféle szubkultúrák is virágkorukat élték (melyre persze a század második fele még dob egy jó nagyot). Kate Atkinson története Nellie Coker irányításával vezeti az olvasót London alvilági negyedeibe, mely igazán ügyesen rúgja fel a hűvös, rideg angol eleganciáról alkotott képünket.

A történet számomra nagyon lassan és terjengősen indult: egy hatalmas tömegben próbáltam meg nyújtogatni a nyakam, hogy végre megtudjam, mi is ez a nagy tolongás, s vajon kire vár a gyanús alakokkal is tarkított népsereg. A bámészkodók közül érezhetően néhányan fontosabb szerepet töltenek be a sztoriban, mint az arctalanok, s nagy sokára végül kiderül: Nellie Coker lép ki féléves börtönbüntetését követően a börtönből. A pár gondolatmenettel korábban bemutaott arcok közül páran köddé válnak, s Nellie “hazaérkezését” követően még mindig azon igyekszem olvasóként, hogy belőjem az ő konkrét szerepét és helyét a londoni jazz barlangok világában. Amolyan mamma/donna ő vagy egy jól szituált egykori kurtizán? Nem keretelek: azt hiszem, nem jó időben találkoztunk össze A léhaság szentélyeivel, mindenesetre valami bizonyosan akadályozta az egymásra találásunkat. A lassú – és érzésem szerint – túlírt bevezető fejezetek után hirtelen egy többszálon futó cselekménysorba kezd az elbeszélés. Nellie hat gyermeke mellett különféle mellékszereplők története tárul az olvasó elé, s Nellie egyik elhunyt alkalmazottjával kapcsolatban is nyomozás indul – mely persze további bonyodalmakat és a szálak még komplexebb követését várja az olvasótól. A történet lezárása mindazonáltal szöges ellentétben áll a jól kidolgozott karakterek és szálak  megalkotásával – és főként a bevezetés terjengősségével, s az elbeszélő némiképp az olvasó képzeletére hagyja a tob

Úgy érzem, nem sikerült az egymásra hangolódás, viszont maga az atmoszféra miatt úgy gondolom, hogy egy nyugisabb időszakban – és mondjuk nem a nyár közepén – ismét előveszem majd a kötetet, hogy visszatérjek a száz évvel ezelőtti London világába, hiszen ez volt az az igazi tényező, ami magával ragadott Atkinson történetében.

Képek forrása: kiemelt (saját), Kate Atkinson

Blogturné Klub

Kevés olyan időszak van, ahol szívesebben élne az ember, mint az 1920-as évek. A Nagy Háború borzalmait a fergeteges és páratlan kulturális élet segített feldolgozni, szokatlanul lenge ruhákban, jazz-zel és alkohollal ködösített elmével. Kate Atkinson regényében 1926-ban járunk, és a londoni pezsgő éjszakai életbe nyerünk bepillantást. Kövesd a turnét, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!

A turné állomásai
Nyereményjáték

Történetünk az 1920-as években játszódik, ezért játékunk is ezen időszak körül forog. Az állomásokon olyan könyvekből találtok idézeteket, melyek csakugyan ebben a korszakban játszódnak. A feladatotok, hogy kitaláljátok az adott könyv címét és szerzőjét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Elnevette magát. Megértettem, hogy eddig miért nem nevetett. Amíg csukva volt a szája, csinos volt.

a Rafflecopter giveaway

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük